ÉDESANYÁM EMLÉKÉRE!Megint hazaindulok nemsokáraNagy néma csend borult a kis szobáraÜres, kihalt lett, az ajtaja zártNincs már ott, aki eddig hazavárt.Békülten mondom: elköltözöttNem lakik többé az élők közöttÓh, hogy várt mindigmilyen nehezen,szorongva lestemikor érkezemS amikor egyszer csak, elébe léptemÚgy felragyogott, az a kedves két szem!Pedig szolgálatom hívó szaváraÉn, olyan gyakran hagytam őt magáraÉs neki fájt, minden búcsúvételKörültipegett anyai féltéssel.Amíg csomagoltam ,és rendezgettemSzeme kísért, csendesen ült melettem.S belesűrítve minden féltő gondotNéhány búcsúzó szóval annyit mondott:Vigyázz magadra gyermekem!Azután, egyszer Ő is útrakelt...Végső tekintetével átölelt és indulthangtalanul, csendesen...Elment! Elment! Hiába keresemŐ utazott el - ismételgetem.Tudta, hogy örök hajlék hívja fennÉs most előrement ,és hazavárCsak egy kevés idő van hátra már!S ha véget érnek próbák, földi harcokMegint meglátom azt a kedves arcotOtt, hol nem választ el soha semmiÉs soha többé nem kell búcsút venni.Kicsiny szobánk, most csendesen fogadDe csendje is, tud drága titkokatHogy vár mint eddig: hogyne várna rám!Hazavár most is, az Édesanyám.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése